Megvan. 2009. január-július.

Még nem egészen tudom, mit fogok kinn csinálni. Meg egyáltalán hogy vegyem fel velük a kapcsolatot. Marha rég nem írtam egy betűt se franciául. :) 

• freemailes (vagy citromailes) e-mail címet használ.
• csillogó (frászt csillogó, kis fehér pöttyöcskék villannak fel erre-arra, a csillogástól nagyon messze áll) gif képekkel pakolja tele a nyamvadt blogját/e-mailjét/hozzászólását.
• nem tud helyesen írni (nem a gépelési hibákról beszélek, bár az sem igaz, hogy nem lehet publikálás/elküldés előtt még egyszer átolvasni az írományt), különösképpen a "mindig", a "pedig" és a "muszáj" szavakat.
• magát "mizantróp"-nak bélyegzi (az utóbbi időben ez valahogy a 17-18 éves naiv, bölcsész beállítottságú lánykák kedvenc kifejezése lett - megjelent valami Cosmo-cikkben, vagy mi a frász?).
• MINDENRŐL határozott véleménnyel rendelkezik (lehetőleg ezoterikus felhangokkal), és/vagy a wikipediával próbálja meg alátámasztani állítását.
• nem tud 5-10 sort/hozzászólást visszaolvasni, és képes hetedszerre is (szinte) ugyanazt hozzászólni valamihez. Rendszeresen.
• szexhiányából eredő feszültségét mások válogatás nélküli gyalázásával, agresszióval szeretné oldani.
• nagyon sajnálja magát.
• nagyon sajnál másokat.

Úgy gondoltam, egészen jól bírtam az elmúlt hetet. A koránkelést, 12 órán át meg sem állást, a látottakat-hallottakat...

Aztán az ágyneműhuzat virágmintájáról a másodfokú égési sérülés jutott eszembe. Arról pedig, ahogy cikkcakkban végigsimította a combomat, a bemetszés...

Talán mégsem lehet megúszni ezeket nyom nélkül. 

Igen, ez nem véletlenül nem az az időszak, amikor tömegével vannak biciklisek az utakon. Ez persze annyiban élvezhető, hogy végre nem kell félni, hogy valamelyik kinyír téged teljesen idétlen helyes előbukkanva egy bringaúton, meg végre mindenki köszön szépen mindenkinek, hiszen aki még ilyenkor is nyélen rakja, az azért talán mégsem annyira csak divatból csinálja. Meg persze jól esik mozogni, meg jól esnek az elkerekedett tekintetek, amikor még mindig bringás cuccban és/vagy bringástul esek be valahova. Ami viszont eléggé a hátulütője, azt pont ma tapasztaltam meg, ugyanis nem nagyon hittem volna, hogy már mozgás közben lehet az embernek izomláza... Igen, edzetlen vagyok, ellustultam mostanában, nincs mentség. És ebben a jégben nem könnyű visszaszokni.

Egyébként meg el vagyok havazva, mint mindig... Az ELTE és a saját lustaságom felváltva próbálja több-kevesebb sikerrel szabotálni a tanulmányaimat. Az a baj, hogy tudom, hogy mindenből ki tudom magam dumálni, de nem szívesen teszem, és ég is a pofám azért közben. Természetesen borzasztóan le is vagyok égve, kellene valami normális állás, amiért végre fizetnek is, mert hiába szeretem nagyon, azért ingyen dolgozom marha sokat... És ez a pénztelenség sajnos rányomja a bélyegét a szociális életemre is, hiszen nem szívesen ülök be sehova senkivel úgy, hogy egy vasam sincs, hiába tudom, hogy a barátaim szívesen meghívnak, azért mégiscsak pofátlanságnak érzem... Najó picsogás off.

Marha hülye érzés egy előző éjjel szétdohányzott tüdővel másnap érezni, hogy a testem erősen igényelné a saját kis nikotinadagját. De mivel így is mindjárt kiszakad a tüdőm, úgy néz ki, szenvedni fogok még egy jódarabig.

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, hogyha nem épp költségvetési igényeket kellene összeírnom, amit valami kifejezhetetlenül nagyon unok.

Azt hiszem, valahol ott romolhatott el a dolog, amikor azt mondta nekem, hogy építsek magamra. Én természetesen azt válaszoltam, hogy mindig magamra építek, mire ő mosolygott, és azt felelte, hogy tudja, és ez tetszett meg neki bennem.

Nos, hát ezzel kapcsolatban kicsit szépítettem. Tényleg majdnem mindenben magamra építek, de erre kapcsolatban rég nem volt szükség. Már el is felejtettem hogyan kell. De sajnos kezdek lassan (illetve egész gyorsan) újra rájönni, ami alapvetően gátolja, hogy ebből bármiféle egészséges kapcsolat legyen.

Hagyni kéne az egészet a francba.

Ha az elkövetkező kb 2 napot meg tudom oldani úgym hogy nem baromi rosszul jövök ki belőle, akkor vagy megtanultam alvás nélkül élni, vagy szereztem egy időgépet. Vagy kurvanagy mázlim van (muhaha).

Igenis jól esik másfél hét alatt a vadmacskától a világra rácsodálkozó kislányig minden buta női szerepet eljátszani. :)

Olyan fáradt vagyok hogy be kellett rúgnom, hogy sírni legyen erőm :)

Talán holnap. Se.

Volt ez a pasas. Cirka három éve ugyebár. Azóta is rendszeresen összefutok vele a BKV különböző járatain. Mostanában az éjszakai 950-es buszon szoktam látni, de mindig csak akkor veszem észre, mikor egy fél megállónyival úticélom előtt felpattanok a helyemről jelezni leszállási szándékom. :) Bazi idegesítő, mert ha észrevesszük egymást, mindig csak vigyorgunk hülyén.
De még mindig gyönyörű barna szemei vannak. És nagyon idegesítő, hogy tudom, hogy ő is mindig megismer... Töketlen pasik...

Kedves illetékes!

Amikor sorstársaimmal együtt gyakran fennhangon azt kértük, hogy a pszichológus és az orvosi szakképzés feltételei legyenek egyenlőek, nem arra gondoltunk, hogy nekik is fizetniük kelljen, hanem hogy nekünk ne.

Üdv,

Tárgyfelvétel, agybaj, unalom, álmosság, kávé³, OPNI, kocsma, kiállítás, mosoly, cigaretta, rohanás, késés, erre már nem vagyok képes bemenni mert megőrülök, meló, lemondás, lelkiismeret-furdalás, dehát sose tudhatod, legyen már valami végre, együtt, mi a fenét csinálok én rockkoncerten, csocsó, rendszertelen táplálkozás, templomegere.

Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
^{Elkezdődött ez a félév is végre.}

20

eddig nőttem. innentől már öregszem, nem?

Végre megvan a gyönyörűszép bagaboo táskám!

Na vajon most én vagyok-e a hülye.

1: Csak én nem érzem azt baromi nagy pofátlanságnak, hogy vizsga előtt 1-2 nappal nem ülök le 2 órát bogarászni öcsémmel a zenéimet, hogy kiírjam neki az olyanokat, ami neki is tetszik, az empéháromlejáccójára? Pláne, hogy nem tekinthető istencsapásnak, ha nem tudja hallgatni, hiszen az iskolája, ameddig mindennap közlekedik, 5 percnyire van tőlünk.

2: Csak szerintem pofátlanság-e az, hogy fent említett kiskölyök, miután fél órával a megbeszélt idő után ért haza, ezzel biztosítva, hogy elkéssek (különbenis eleve kurvajófej voltam h elengedtem, mert hétköznap eleve soha nem engedik/jük el sehova, amíg nem tanult meg), beleturkált a laptopon levő zenéim közé majd a tetszőleges számokat kiíratta magának apámmal?
És most én vagyok a  bunkó h nem tapsikolok, hogy jajdeügyes a gyerek,  mikor megkértem h várjon már meg.

Ti nem kaptok frászt a mostanában divatos műdokumentumfilmektől?
A Spektrumon épp most megy egy, amiben valami őslényparkról van szó, az emberek számítógépes mamutokat, t-rexeket meg ilyeneket etetnek és most épp azon problémáznak, hogy mitől olyan nagyon beteg, és miért nem eszik a (feltűnően digitális) mamut.
És a megoldás? A gondozóbácsi visszautazik párszázezer évet, és megnézi, hogy mit ettek akkor a mamutok. Pfuj.
A másik díjnyertes az, amelyikben nem létező bolygók élővilágát mutatják be.

Tudom, én még David Attenborough-n nőttem fel, az a baj. Haladni kéne a korral?